Szikrázó alkonyesti csillagok már
Jelentgették a kora éjet,
Mikor fáradtan Mária és József
Betlehembe megérkezének.

Gazdája a vendégfogadó háznak
Kint állt telt háza kapujába
S a szállástkérő vándorokat durván
Továbbkergette, meg nem szánta.

Áldott terhével Mária leroskadt,
Ott közelén a vendégháznak..
És megesett a szíve-lelke rajta
Az istállóbeli szolgának.

És akkor éjjel nagy fényes csodákkal
Lőn tele az egész természet.
A vendéglő gazdája kínos-ébren
Gyötrődte át az egész éjet.

Nem bírt aludni. A busás bevétel
Valahogy a lelkére lázadt:
Hasztalan számolt, nem tudott olvasni
HARMINC EZÜST PÉNZNÉL továbbat.

S az istállószolgának akkor éjjel
Csodálatos álmai voltak
Kárpitjai a kéklő menny-íveknek
A jászolfákig lehajoltak.

A szarufákról fényözön sugárzott...
A négy fal nőttön-nőtt föl az égnek
S hajnalra-kelve remegő szivében
Még visszhangzik az angyal-ének.

Az istállót fényes templomnak látja
- Barmai nagy-csendesen állnak ­
És tátja álmélkodva folytatását
Az éjjeli álomlátásnak.

S míg jönnek a pásztorok és a bölcsek
Ó a jászol belső végében,
Maga se tudja, mért, csak boldogan ott
Sír, sír rejtelmes örömében.

Szabolcska Mihály

Vajon Isten nem szolgáltat igazságot választottainak,

akik éjjel nappal hozzá kiáltanak?” (Lk.18/7.)

Hiszünk-e abban, amit teszünk, látjuk-e értelmét? Talán kissé furcsa történetet olvashatunk az evangéliumban. Egy városban élt egy bíró, aki Istentől nem félt, embertől nem tartott. Ugyancsak élt ott egy özvegyasszony is. Elment hozzá és kérte, hogy tegyen igazságot ügyében. A bíró vonakodott. Az özvegy pedig nem adta fel, kérésével újra és újra előállt vele. Később az igazságszolgáltatás embere így gondolkodott: „Noha Istent nem félem, embertől nem tartok, mégis, mivel alkalmatlankodik ez az özvegy, igazságot teszek neki…” (vö. Lk.18/1-8.)

Az igazán fontos dolgoknak „súlyuk” van, ezért aztán legtöbbször csak komoly erőfeszítések árán lehet megszerezni őket. De ha elhatározásunk elég erős, többszöri kudarc ellenére sem mondunk le szándékunkról. Gyakran tűnik úgy, Isten jobban megpróbálja az őt félőt, hiszen azt látjuk – legalábbis rövid távon – a gátlástalan, a tisztességtelen eszközökkel „játszó” a világban könnyebben érvényesül. Így nem csoda, ha felmerül a kérdés: meghallgatja-e Isten az embert? Vajon teljesül-e kívánságunk? Hogy hol, mikor és milyen módon – nem tudjuk. Mindenesetre a sok-sok erőfeszítés árán megszerzett dolgait, javait, ismereteit... féltve őrzi az okos ember. A Szentírás tanításából pedig világosan kiderül, hogy minden őszintén kimondott fohász és imádság meghallgatásra talál. Igaz nem mindig az elképzeléseink szerint teljesül…

Meglátjátok majd az Emberfiát, amint eljön az ég felhőin. (Mt 24, 30)

75. zsoltár
Jól ismerik Istent Júda földjén,
Izraelben nagy az ő neve.

Sálemben áll sátora,
lakóhelye pedig Sionban.

Ott törte össze a tüzes nyilakat,
pajzsot, kardot és harci eszközöket.

Csodálatos vagy, fényben állsz a zsákmányok hegyén,
ahol kifosztották a szívükben gőgösöket,

mert álom nyomta el őket,
a harcosok karja lehanyatlott.

Feddő szavadtól, Jákob Istene,
megtorpantak a lovak és a harci szekerek.

Félelmetes vagy, ki állhat meg előtted,
ha felgerjed haragod.

Döntésedet a mennyből hallatod;
beleremeg és elnémul a föld,

amikor ítéletre fölkel az Isten,
hogy megszabadítsa a föld szelídeit.

A haragodtól sújtott ember is magasztal majd téged,
és aki haragodtól megmenekült, téged ünnepel.

Amit fogadtok, adjátok meg Isteneteknek, az Úrnak;
akik körülötte vagytok, áldozzatok a Félelmetesnek,

mert ő megtöri a fejedelmek büszkeségét,
és rettenetes a föld királyaihoz.
Félelmetes vagy, ki állhat meg előtted,
ha felgerjed haragod.

Döntésedet a mennyből hallatod;
beleremeg és elnémul a föld,

amikor ítéletre fölkel az Isten,
hogy megszabadítsa a föld szelídeit.

A haragodtól sújtott ember is magasztal majd téged,
és aki haragodtól megmenekült, téged ünnepel.

Amit fogadtok, adjátok meg Isteneteknek, az Úrnak;
akik körülötte vagytok, áldozzatok a Félelmetesnek,

mert ő megtöri a fejedelmek büszkeségét,
és rettenetes a föld királyaihoz.