Blogok

Erre a napra

Brian Dyson, a Coca Cola vállalat korábbi alelnöke, egy ünnepi beszédet mondott a Georgia Tech vállalatnál 1996-ban. Ebben a beszédben ezt mondta:
„Képzeld el, hogy az élet egy olyan játék, melyben egyszerre öt labdával zsonglőrködsz. Úgy nevezik őket: munka, család, egészség, barátok és a lélek.
Hamarosan rá fogsz jönni, hogy a munka gumilabda. Ha elejted, visszapattan.
De a másik négy labda: a család, az egészség, a barátok és a lélek üvegből vannak. Ha ezek közül bármelyiket elejted, akkor menthetetlenül megkarcolódnak, megrepednek, csorbulnak, sérülnek vagy éppen szilánkokra törnek. Sohasem lesznek ugyanolyanok.
Meg kell értened ezt, és azon kell igyekezned, hogy fenntartsd az egyensúlyt az életedben.” Sok olyan ember, akit csodálunk, nem tudta fenntartani az egyensúlyt. Lehet, hogy nagy templomokat vagy nagy vállalatokat építenek fel, de nem tudnak nagyszerű kapcsolatokat építeni.
Salamon azt írta: „…a szőlőknek őrizőjévé tettek engem, – a magam szőlőjét nem őriztem” (Énekek éneke 1:6 Károli).
Lelkészek, akik arról prédikálnak, hogy milyen fontos erős családot építeni, néha olyan gyermekeket nevelnek fel, akik neheztelve elfordulnak tőlük, mert nem jutott nekik apa idejéből és figyelméből, és mindig azt mondták nekik: „Ezt az áldozatot meg kell hoznunk Istenért és a szolgálatért”. Nálad melyik területen borult fel az egyensúly? Miközben azért hajszolod magad, hogy ne ejtsd el a nyilvános szereplésed labdáját, vigyázz, hogy el ne ejtsd a személyes életedét, mert az számít legjobban!"

Értesités

Az alábbi levél a gyászoló családtól származik:

Kedves testvéreink,

“Mert nekem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség!” Filippi 1,21

Szerető Istenünk bölcs végzésében megnyugodva tudatjuk, hogy Vékás Zoltán testvér, életének 62. évében rövid szenvedés után Urához költözött, akit egész életében szeretett és szolgált.
Ő több volt nekünk mint férj, édesapa, bölcs tanácsadónk, lelki támaszunk, imatársunk, legjobb barátunk volt.
Élete és utolsó hetei , napjai szép és követésre méltó példa, ahogy egy hívő ember elköltözik.
Családunkban nagy űr maradt, de élő reménységgel, bizodalommal hisszük, hogy az Úr nemcsak velünk volt, hanem velünk marad továbbra is. Ő elment, de az Úr itt van.
Köszönjük minden testvérnek az imatámogatást, továbbra is szükségünk van az imákra.
Férjem egyik kívánsága és imája volt: bár lenne egy nagy evangélizálás a temetés és a sírok között imádkoznának a lelkipásztorok a megtérőkkel. Másik kérése: ne róla, hanem Megváltójáról beszéljenek.
Emlékistentiszteletre pénteken, november 26-án 19,30 órai kezdettel kerül sor a baptista imaházban. (Piata Eroilor Revolutiei 9).
Temetése szombaton, november 27-én 13,00 órai kezdettel lesz, a Magyar (Rodnei) utcai temető görögkatolikus kápolnájától.
A temető, az imaház utcájával párhuzamos harmadik utcában van, az Ócska piac szomszédságában.
Aki nem biztos abban, hogy megtalálja a temetőt, 12,30-kor legyen az imaháznál, mert itt fogja várni őket valaki
Vékás Zoltánné, Benjámin és Blanka"

Dal a Hálaadó ünnepségre.......

Az élet sokszor oly nehéz, de mindig van remény

Mert az Úr kegyelme végtelen, és töled csak egyet kér:

Ref.: Hálát adj mindenért, hajtsd meg a fejed,

Add át neki életed, tedd össze két kezed. /x2

Minden nap láthatod, hogy miként dolgozik

Ereje mindent felülmúl; és nem fáradhatik:

Ref.: Hálát adj mindenért.... 2x

Ö mindig veled marad, és cserben sosem hagy

Mondj végre igent neki, és énekeld –e dalt:

Ref.: Hálát adj mindenért.... 3x

Oldalak

Feliratkozás RSS - blogok csatornájára