„Jézus most hozzájuk fordult: ’Hát ti mit mondtok, ki vagyok?’ Simon Péter válaszolt: ’Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia’.” Mt 16,15-16
Érezted már, hogy rohamtempóban élsz? Én is éreztem.
Néha fontos félreállni, hogy meglássunk dolgokat. Nemrég eljutottam a Szentföldre. Évek óta vágytam rá. De ahogy az indulás napja közeledett, szerettem volna, ha máskorra esett volna ez az időpont, olyan időszakra, amikor nem ilyen nyüzsgő az élet.
A kimerültség egész lelkemben kezdett szétáradni, figyelmeztetve, hogy lassítsak. De hát hogyan? Döntéseket hoztam, és most a döntések visznek engem. Engem, ezt a törékeny asszonyedényt, akit a végeláthatatlan elvárások rohama készül összeroppantani.
De az utazást lefoglaltam, mennem kellett. És nagyon örülök, hogy megtettem. A Szentföldön az állandó elfoglaltság abbahagyta üldözésemet. Arra kényszerített ez a kirándulás, hogy lefékezzek, és rájöttem, mennyivel jobban érzem magam a bőrömben, ha életritmusom normalizálódik.
Jézusról is sokat tanultam közben. Az életéről. A döntéseiről. A tanulságokról, amiket levont.
Elmondjam, hogy nekem, személy szerint mi volt a legmeghatározóbb lecke? Az, hogy Jézus sohasem rohant. A kapcsolat és az irgalom alakította élete ritmusát. Jézus erős szándékkal megmaradt a lassított tempó mellett. Én is ezt szeretném.
Erre vágytam, anélkül hogy tudtam volna. Akárcsak Jézusnak, nekem is le kell fékeznem, hogy a kapcsolat és az irgalom teret kapjon az életemben.
Ahogy végigjártam a helyeket, ahol Jézus is járt, mélyen megérintett ez a gondolat. Tudta, mi a nyomás. Tudta, mi a stressz. Az emberek húzták-vonták, bárhova ment. A tömeg prédikációt kért. Az egyének gyógyulást. A tanítványok vezetést. A barátok együttlétet. A vallásos vezetők válaszokat. És egy egész világ várt megváltásra igen korlátozott idő alatt.
És ő mégsem rohant. Beszélgetett az asszonnyal a kútnál. Kinyújtotta a kezét, kapcsolatba lépett a leprással, és meggyógyította. Megérezte a vérfolyásos nő érintését, és megszüntette a betegségét. Látod? Minden interakciójában a kapcsolat és az irgalom játszott fő szerepet.
Azok pedig, akik legközelebb álltak hozzá? Ők tapasztalhatták meg leginkább, hogy nem rohan.
Szentföldi tartózkodásom alatt eljutottam arra a helyre, ahol a Máté 16,13-20 játszódik. Egy pogány templom árnyékában, ahol a legszörnyűbb tevékenységekben, emberáldozatok végzésében sürögtek-forogtak az emberek, Jézus megkérdezte tanítványaitól, hogy kinek tartják Őt. Aztán odamutatott, és így szólt: - Felépítem egyházamat, és az alvilág kapui nem vesznek erőt rajta. Összekapcsolta az igazságot Péter meghívásával. Irgalomból biztosította Pétert, hogy az egyház fenn fog maradni.
Biztos vagyok benne, hogy Péter nagyon sokszor felidézte ezt a beszélgetést.
Bátorsággal töltötte el, hogy képes legyen az egyház egyik legmeghatározóbb vezetőjévé válni. És azért is emlékezhetett, mert Jézus nem siette el ezt a beszélgetést. Mikor ott voltam, megtudtam, hogy három napig gyalogoltak, míg az Úr eljutott oda, hogy ezt a meghatározó mondatot kimondja Péternek.
Úgy tűnhet, hogy Jézus azért lassított, hogy hihetetlen erővel, lézermódra tudjon ráfókuszálni a kapcsolatra és az irgalomra.
Ha ezt most én olvasnám, valami ilyesmit mondanék a helyedben magamnak: „Nagyszerű dolog, hogy eljutottál a Szentföldre, és hogy ez segített lelassítanod, de én erre itt és most képtelen vagyok”. Megértelek. De Jézus életének ez az igazsága elérhet hozzád is.
Nem a földrajzi hely alakított át.
Megvilágosodás volt.
Jézus nem rohant, és ezért nekem se kell rohannom.
Imádkozzuk ma ezt a rövid, háromszavas imát, amire annyira nagy szükségünk van: „Fékezz le, Uram!”
Atyám, Istenem, ezt a három szót visszhangozza a szívem. Mutasd meg, Uram, hogyan lassíthatok le, és hagyhatok szent teret a kapcsolatoknak. Téged akarlak követni ebben is, hogy figyelmem fókuszpontjában a kapcsolat és az irgalom álljon. Jézus nevében, Ámen.
