„Őreá!” (J.H. Jowett)

„Az Úr mindnyájunk vétkét ő reá veté.” (Ézs. 53:6)

Hadd mondjak el nektek egy álmot, melyet az egyik közeli barátom álmodott valamelyik éjjel. Fantasztikusan szép, dicsőséges, napsütötte hegyláncot látott, melynek az alacsonyabban fekvő lejtőit fehér köd borította. „Uram – kiáltotta –, kérlek add, hogy e magasságokban lakozhassam!” „Akkor először is a völgybe kell aláereszkedned!” – válaszolta egy hang.

Lement tehát a völgybe. És ott, a mélyben viszont hirtelen úgy tapasztalta, hogy mindenféle vad, ocsmány és utálatos dolgok vették körül. És ahogyan ránézett ezekre, észrevette, hogy saját bűnei megtestesüléseit látja! Ott tolongtak mind – még a régen elkövetett vétkei is, és fenyegetőn csikorgatták fogukat feléje!

Aztán hallotta, hogy Valaki közeledik, és ösztönösen tudta: az Úr az! És annyira elszégyellte magát, hogy köpenyével befedte arcát, és csak állt hallgatagon. És a szent Jelenlét egyre közelebb és közelebb jött, míg aztán csendesen az Úr is megállt előtte. Egy idő után a barátom, kellő bátorságot összegyűjtve, felemelte köpenye sarkát, és kitekintett a szent Jelenlétre – és íme, az összes undorító dolog Őrajta volt!

„Az Úr mindnyájunk vétkét ő reá veté.”